A várandósság során eddig az egyik legizgalmasabb dolog az, amikor a technika lehetővé teszi, hogy belessünk Dr. Degu bőre alá, áthatoljunk a húson, a lágy szöveteketn és az ultrahangkészülék segítségével szemügyre vehessük mi is zajlik odabent, ki húzza meg magát az anyaméhben, mint egy csendes kis alien, aki csak arra vár, hogy eljöjjön az ő ideje.

Mindenre kiterjedő statisztikát nem készítettem, de az ismerőseim között vett viszonylag kis minta alapján elmondhatom, hogy nincs még egy olyan kismama, aki annyit járna ultrahangra, mint a feleségem. Amikor először felmerült a gyanú, amikor kicsit fájt a hasa, amikor voltak a menetrendszerinti nőgyógyász látogatásai, amikor volt a szűrés, amikor a szűrés eredményei el kellett vinni a nőgyógyászhoz... gyakorlatilag szinte minden héten ultrahangra megy. A kis vakarcsra már annyiszor lőtték ki a rövidhullámot, hogy nem csodálkoznék, ha kifejlesztené ő is ezt a képességet és egy napon ultrahang jeleket küldene vissza a méhből.

Ha rosszmájú akarnék lenni, akár azt is gondolhatnám, hogy a nőgyógyász kihasználja Dr. Degunak azt igen erős vágyát, hogy lássa az utódot, és ezért rendeli be legalább kéthetente, így a 6-7 perces ultrahanggal egybekötött felületes vizsgálatért minden alkalommal le tud gombolni róla egy újabb tizest. De ezeket a gondolatokat gyorsan el kell hessegetni, mert ha egyszer idetalálnak a gyár anyagtigrisei, akkor biztos megkapom majd a kommentekben, hogy milyen zsugori skót vagyok. Az anya és a gyerek egészségére nem szabad sajnálni a pénzt. (a táltosok, javasasszonyok, kuruzslók emiatt az elgondolás miatt fejik már évszázadok óta a társadalmat) Úgyhogy ilyet nem is gondolok.

Viszont megismerve a nők ultrahang iránti különleges vonzalmát, egyre érik bennem az elhatározás, hogy beszerzek egy ultrahang készüléket, és nyitok egy ultrahangszalont a szoláriumszalonok mintájára, ahová a várandós anyukák jöhetnének pár percre mozizni. Szerintem bomba üzlet!

Olyan nagyszerű felvételekkel örvendezetehetnénk meg a nagyérdemű publikumot, mint például ez. Hát nem gyönyörű?* 

*a kép csak illusztráció, nem a saját utód

A keresztlányom családjánál tett látogatás újfent megerősített abban, hogy nem a gyermekvállalás kezdetét vizesedő láb, vagy a növekvő pocak miatt sopánkodó kismama, vagy később a szaros pelenkák, vagy kibújó fogak miatt artikulálatlan hangú üvöltése miatt átvirrasztott éjszakák a legfélelmetesebbek, hanem az aggodalom, hogy a gyerek egészséges legyen.

Persze minden nyavalya rossz, de most nem az influenzáról, bárányhimlőről, kanyaróról és társairól beszélek, hanem arról, amikor az ártatlan kis vakarcs valami tartós betegségben, vagy ne adj isten maradandó egészségkárosodásban szenved. A szívem szakad meg, hogy a pöttöm kis keresztlányomnak (és a szüleinek) mi mindent kell megtennie azért, hogy hasonló életet tudjon élni, mint az óvodás társai. Szegény még alig pár éves, és már annyi mindent kellett neki és a családjának kiállnia, amit az olyan mázlisták, mint én, el sem tudunk képzelni. És hány meg hány olyan gyerek és felnőtt van, aki még a keresztlányomnál is súlyosabb egészségügyi problémákkal küzd.

Ha még nem késő imádkozni Istenhez, vagy alkut kötni bárki hozzá befolyásos személlyel, akkor bizony szinte bármit vállalnék, hogy egészséges legyen a kis anyaszomorító.

Mindenesetre nagy kő gördült le a szívemről, amikor a 13. heti rendellenesség-vizsgálaton (genetikiai ultrahang) rendben találtak mindent. Pontosabban az átlagosnál lényegesen kisebbnek látták bizonyos rendellenességek kialakulásának kockázatát. A semminél ez mindenféleképpen több.

A kevésbé szenzitív oldalakon hajlamos vagyok a jól megjegyezhető jelszavaim közül választani, és azokat csak ritkán változtatni, így fordulhatott elő, hogy ezen blog indításakor azt a passwordot pötyögtem be, mint a legnagyobb közösségi oldalon történő regisztrációkor.

Erre a hétvégén a Facebook jelezte, hogy észlelte, hogy máshol is elkezdtem használni ugyanazt a jelszót, mint náluk, ezért legyek kedves változtatni a jelszavamon, mert azt mostantól náluk nem alkalmazhatom.

Mi vaaaaaaaaaaaan? Hát ezt meg honnan?

Mivel már túl vagyunk a bűvös három hónapon, ezért feloldottuk a hírzárlatot és a közeli rokonainknak, barátainknak, közvetlen kollégáinknak lassan elkezdtük csepegtetni az információt.

Jó érzés látni, ahogy a barátaink együtt örülnek velünk, többeket - főleg a lányokat, naná! - úgy felvillanyoz a hír, hogy a nyakamba ugranak, körbenyalnak, volt olyan, aki el is pityeredett. Tudom, nem én váltom ki a boldogságot, hanem az jó hír, de hát én vagyok ott, nem Dr. Degu, így rám vetül az örömből egy jó adag. Jó esik, na!

Amúgy egy nagyon kedves kolléganőm egy ideje hasonló cipőben járt, mint mi, és most, hogy megsúgtam neki, hogy úgy néz ki, hogy sínen vagyunk, ő megsúgta nekem, hogy úgy néz ki, hogy ők is. És mikori? Hát, iskolakezdés után két héttel. A tiétek is? A miénk is. Adta magát az ötlet, hogy lepjük meg a többieket a gyárban. A drámatagozatból ránk ragadt ripacskodást leporolva másnap a többiek elé álltunk és közöltük, hogy nem szeretnénk, ha a folyosóról hallják a pletykát, ezért jobb, ha inkább tőlünk tudják, hogy gyerekünk lesz.... Na, hányan mentek lépre? Senki.

A nők a gyerekvállalás tekintetében mindig okosabbak a pasiknál, akkor is ha még nincs gyerekük, ha pedig már a világra hoztak legalább egyet, akkor meg pláne. És ők még csak a kolléganők, hol van még az anyósom, az édesanyám, sógornőm, nővérem, nagynéném, és kit tudja még hány és hány nőrokon.

Úgyhogy ha egy pasinak - legyen akár a születendő csöppség vélelmezett apja - saját elgondolása, véleménye lenne az egész folyamatról, azt jobb, ha a gondolat megfoganása pillanatában el is felejti. Vagy legalábbis megtartja magának. És azt hiszem, hogy hamarosan ideje lesz átgondolni a családban betöltött szerepemet is. Attól tartok nincs messze az idő, amikor a falka alfahímjéből szép lassan megtűrt páriává avanzsálok. Gyerek, anya, kutya, macska és a legvégén a megtűrt donor.

Meglátogatott minket a védőnő. Fogalmam sincs, hogy miért jött (azaz tudom, hogy környezettanulmányt kell készítenie, de szerintem semmiféle eszköze nincs, akkor sem, ha negatívumokat tapasztalna, máskülönben nem születne annyi csemete emberhez méltatlan körülmények közé), a családi adókedvezményre jogosító papírt úgysem ő, hanem a nőgyógyász állítja ki, de sebaj legalább pontos volt, kedves és segítőkész.

Furcsa, ránézésre nálam néhány évvel fiatalabb a lány, de hát én sem vagyok már egy legényanya.

Szerencsére előző nap vendégünk volt, így nem kellett a hatóság embere miatt külön rendet rakni, csak az üres üvegeket és a borospoharakat eltenni szem elől.

Nagyon régen kezdődött az egész, talán Ádámtól és Évától, de bárhonnan is ered, a lényeg az, hogy elérkeztünk ide. Itt vagyunk: Dr. Degu és Fox, azaz én. Két állat, akik valami furcsa evolúciós közegbe kerülve lassan-lassan átváltoznak. Dr. Deguból nemsokára egy cuki bálna lesz, belőlem pedig valami jelentéktelen papucsállatka.