A családtervezés és -alapítás alaposan átrendezi a família életét. Alaposan megugrottak az anyagi kiadásaink, lapátoljuk át a zsetont a nőgyógyász, a patikusok, a drogériák, butikok zsebébe. Most már napról-napra gyarapszik Dr. Degu pocakja is, néha olyan kemény és feszes, hogy alig merek hozzáérni, mert attól tartok, hogy menten kireped... és hol van még a vége? Mert lesz ennél nagyobb is, amikor már nem sétálunk a korzón, hanem csak gurítom magam mellett. Na és növekszik még... na mi az ami növekszik? Igen, az. Yesss!

Több, mint egy hónapja tudjuk, hogy a kis vakarcs fiú lesz, de a névadás ügyben még mindig nem találtuk meg a végleges megoldást. Már van egy szűkített lista, de annyi név szerepel rajta, hogy egy kisebb törzset is alapíthatnánk, akkor sem fogynánk ki lehetőségekből.

Ami a lehetőségeket illeti, kerülnénk az olyan neveket - bármennyire is tetszenek - amivel kapcsolatban valami negatív élményünk van, vagy amilyen név már van a családban. Ami azt illeti, a Balázs névvel kapcsolatban nincsenek fenntartásaink, de van valaki, akit így hívnak és a legszűkebb baráti körbe tartozik.

Ha a Fradi le tudott feküdni a Groupamának, akkor egy szerény, ámde nem megalázó összegért szerintem nekünk is megtetszene a Balázs név :-)

Említettem már, hogy az egyik első számú hobbink az ultrahang. De nem csak hobbi ez, hanem felelősség is, ami alól kibújni olyan erkölcsi vétek, mintha kismacskákat darálnál le élve egy rockkoncerten. Nos, én az első "nagy" ultrahangon nem jelentem meg személyesen, így sikerült kivívnom néhány kolléganőm megvetését.

A 18 hetes ultrahang egy fontos mérföldkő a terhességi vizsgálatok során. Ilyenkor már jól felmérhető a magzat fejlődése, megállapíthatóak egyes esetleges rendellenességek, illetve nagy biztonsággal megjósolható a gyerkőc neme. Dr. Degu kért, hogy kísérjem el, és hát mi tagadás én is kíváncsi voltam, hogy mi zajlik a feleségemen belül, ráadásul a kis vakarcs szívhangját csak élőben lehet meghallgatni, mivel a CD-re kiírt felvételek némák.

Harcos kolléganőim szerint az a minimum, hogy elmegyek az ultrahangra, hiszen ez az apák kötelessége. Nos, ez a kötelességtudat látszott is a vizsgálatokra várakozó hölgyek társaságában érkezett pasik arcán. A többségük unott képpel basztatta a telefonját, vagy a dögös nővérkéket vetkőztették a szemükkel, esetleg egyszerűen a plafont bámulták és kakaós csigát majszolva az esti BL-meccs eredményén tűnődtek.

Sokáig azonban nem tanulmányozhattam a fogságban tartott férfiak viselkedését és táplálkozási szokásaikat, mert rövid várakozás után szólítottak minket. Benyomultuk a félhomályos vizsgálóba, Dr. Degut egy priccsre parancsolták, én pedig a tágas szoba egyik oldalán sorakozó székek közül húztam egyet az ágy mellé, ahol a feleségem feküdt (Miért volt ott több szék? Lehet, hogy van, akit az egész rokonság elkísér?) Az orvos leült a DJ pult elé, feleségem hasára nyomott egy flakon öklözőzsírt, és megkezdődött a műsor. Csak tátottam a számat, ahogy a falra rögzített nagy plazmatévén megjelentek Ignác testrészei. Kicsi lábak és kezek, vézna test, nagy fej. A lágy testrészeken belül kirajzolódtak a csontjai, még az ujjpercei is kivehetőek voltak. Végigvettük a fontosabb belső szerveket és hát mi tagadás, volt egy kis gombóc a torkomban, amikor ráközelítettünk a veszettül pumpáló motorra... A szívhang persze most valamiért nem volt kihangosítva.

Miután átvettük a biológia könyv emberi testrészek fejezetét, a DJ még jobban felpörgette a forgatási bulit és elindult az igazi show. MC Ultrasound a keverőpulton átkapcsolt 3D üzemmódba. Hát.... lehet, hogy elfogult vagyok, de kevés olyan cuki dolgot láttam, mint a csúf kis vakarcs, aki megjelent a képernyőn. Mert azért valljuk be, ijesztő kis jószág egy tizennyolc hetes magzat. Aszott végtagok, hatalmas kobak, a szemek pedig kidüllednek csontos arcból, miközben a nagy fej egy törékeny nyakon egyensúlyozva billeg. Mindez aranyló sárgás színben megjelenítve... úgy nézett ki a kölök, mint egy nagy göcsörtös csicsóka. Ignác pedig mintha tudta volna, hogy még nem a legszebb arcát mutatja, ezért inkább befúrta fejét a méhlepénybe, mondván eljön az idő, amikor bugyik százai nedvesednek be, ha meglátják azt a jóképű legényt, aki én vagyok, de most hagyjatok, hagy fejlődjek tovább. És akkor snitt, kamera leáll, forgatás vége.

Az egész process nem volt drágább percenként ezer forintnál az épületbe való belépésünktől kezdve a távozásig, és ebbe az adatfelvételen, a néhány perces várakozáson és a számla kiállításán túl benne volt egy negyed órás werkfilm is.

Ha minden kuncsaftot, aki a váróban láttam, csak annyira vettek le, mint minket, akkor egy kisebb afrikai ország dzsídípíje tuti összejött aznap. Hiába, a filmipar is úgy pörög, mint az esküvői biznisz.

A kormány családbarát(nak mondott) intézkedései - amiknél komolyabb ösztönzővel talán csak Oroszországban találkozhatunk - ide vagy oda, ahogy egykor a hétfőnként sötétségbe burkolózó tévéképernyők, úgy mostanság is inkább az év végi ünnepek miatt kiadott kötelező üzemszünet tesz jót a népességnövekedésnek. Nem csak Ignác fogant ebben az időszakban, hanem egy nagyon kedves kolléganőm gyereke is. Egyébként is nagyon csípem a leányzót, de annak külön örülök, hogy valós időben folyhat a tapasztalatcsere.

A bomba hír azonban ma estig váratott magára. Az idegenben beépült ügynökeink elkezdik belülről meglazítani a vendéglátó ország végtelenül szigorúan felépített rendszerét. Juhéééé!

Rengeteg dolog kavarog a fejemben, de mire hazaérek, addigra már sokszor feledésbe merülnek a gondolatok, elszáll az ihlet. Úgyhogy beszéljen helyettem most* Aranyosi Péter.

*egy apró megjegyzés csupán: a felvétel annyira antik, hogy az említett tarifa immár csaknem a duplájára emelkedett, tíz lepedő helyett már tizenkilencet kell kiköhögni az ultrahangon

Nagyon meggondolandó
kivel fekszel egy ágyba,
milyen az ottelója,
milyen a muskotálya.
Milyen legyen a padló,
milyen legyen a szék,
mire az ember lánya
leteszi mindenét:
a jersey blúzt, a szoknyát,
a bugyit, kombinét.
Nagyon meggondolandó,
milyen legyen a szája,
a mosolya, a bokája,
a pihéje, a bája.
Milyen legyen az utca
ami hozzá vezet,
milyen legyen a város,
a kert, a kerület.
Lesz-e szemében őrült
lángolás, amitől
fölgyullad a világ is
ha a lány nekidől.
Nagyon meggondolandó,
mert aztán ott a lány
magában a szobában
meztelenül csak áll,
szedegeti a cuccát,
gyönyörű rongyait,
meztelen köldökével
világokat vakít.
Kapkodja visszavenni
a szoknyát, a tüdőt,
szapora lélegzését
milyen volt azelőtt.
Nagyon meggondolandó
kit hogy lehet szeretni.
Milyen legyen az arca,
milyen legyen a szék,
mire az ember lánya
leteszi mindenét.
Milyen az íze, a szája,
emléke muskotálya,
a poharában a bólé,
az üvegében a sörlé,
az asztalán a sercli,
MERT VAN AHONNAN TÖBBÉ,
MÁR NEM LEHET MAGUNKAT
SOHASEM VISSZAVENNI.

Tegnap először jelentkezett a gyerkőc. Élő, egyenesben. A kezemmel éreztem, ahogy megrúgta vagy megboxolta Dr. Degu hasát. Vagy belefejelt. Fogalmam sincs a harcművészetekről. De tény, hogyha valami, akkor az ilyen meccsek tudják igazán szorossá tenni a gyerek-szülő kapcsolatot.

Úgy látszik a világ egyes részein az ikerterhesség teljesen ismeretlen dolog. Sőt, egyesek arcán az is tisztán látszik, hogy az is milyen kibaszott nagy meglepetés, hogy valaki állapotosan bemegy a kórházba, aztán csodák csodája, világra hoz egy gyermeket. Azt pedig ki sejtené, hogyha a lánynak akkora a hasa, mint egy teherűrhajó, akkor bizony lehet, hogy az utódok száma egynél több lesz?

Megállíthatatlanul fejlődik az utód. Szemhéj, ujjak, minden apró részlet kialakul lassacskán. Az anyósom szerint a hangszálai is kifejlődtek már, így a gyerkőc nem csak hall, hanem maga is ad ki hangokat odabent. Nyög, szuszog, sőt, sikít is, ha úgy tartja kedve.

Nahát! Valaki túl sokat nézte a Nicsak, ki beszél?-t. Nem, nem, ez tényleg így van, ő ezt olvasta. Ja, az más. Tény, hogy valóban lehet a víz alatt is hangokat kiadni, még ha kicsit nehézkes is. Na de honnan jön a levegő, amivel megrezegteti a hangszálakat? És miért tartja magát az az urbán legenda, hogy a csecsemő a születésének pillanatában sír fel először és használja a tüdejét?

Hiába, na, még mindig csak kullogok az események után, ideje lenne már, ha nem csak az aktuális és az elkövetkezendő néhány hét történéseit tanulmányoznám.

Eldőlt. A gyerkőc neve nem lesz sem Calvin, sem Hobbes.

Ugyanakkor a csütörtöki ultrahangon a doki megállapította, hogy a kis aliennek térdig ér a férfiassága. Így egyre valószínűbb, hogy a keresztnevek nagyjából felével nem kell tovább foglalkoznunk.

Bukni látszik az Ignác, a Gergő, de kiesett már a pixisből a Timur és a Vince is. A bőség zavarával küszködünk. És az a durva, hogy ezek után a Balázs még játékban van! De lehet, hogy egy huszárvágással megoldjuk a gordiuszi csomót, és a gyerek a proli Odüsszeusz vagy az egyszerű Bastiano Coimbra de la Coronilla Y Azvedo nevet fogja kapni.

A hányinger, a kívánósság, a különféle illatokra és szagokra való érzékenység tipikus velejárói a terhességnek, ezt még a magamfajta kezdő, oktondi kispapák is tudják.

Na de ki hallott már arról, hogy az áldott állapotban lévő fehérnép fázékony?!?

Mert bizony Dr. Degu most ebben a stádiumban van. Igaz a feleségem egyébként sem egy télálló típus. Ha Gaál Noémi az időjárásjelentésben a hűvösebb időre való tekintettel a szokásosnál kisebb dekoltázst villant, akkor ő már veszi is fel a télikabátot, vastag harisnyát, bélelt csizmát. Amikor augusztusban Rómába utaztunk, a biztonság kedvéért két olyan vastag kötött pulóver került a bőröndbe, amiben egy zordabb grönlandi télen egy kisebb eszkimó kolónia kihúzta volna a sötét évszakot.

Otthon a fűtési rendszer a maximumra van járatva. 25 Celsius fok árnyékban. Dr. Degu pedig nyakig felöltözve, de a derékmelegítőn felül még egy pokrócot csavar maga köré, mert attól tart, hogy felfázik.

Mondhat bárki bármit, állíthatom én, hogy kellemes az idő, ha ő azt érzi, hogy hideg van, akkor hideg van.

Soha nem éreztem tartósan ellenállhatatlan vágyat az utódnemzésre. (nem, a két vágy nem egy és ugyanaz) Kiölte belőlem a fajfenntartási ösztönt a civilizáció, a kényelmes, biztonságos és boldog mindennapjaim.

Nem hallottam belső hangokat, amelyek azt üvöltötték volna, hogy saját gyerek kell. Külső hangok persze voltak szép számmal, de ők csináljanak maguknak kölköt és ne verjék más f*rkával a csalánt. Majd azt én tudom, hogy mikor adom fel a tyúkszaros kis életem.

Állítólag a lányoknál gyakrabban előfordul, hogy hormonok a gondolkodás felett is átveszik a hatalmat és felturbózzák azt az érzést, amit leegyszerűsítve úgy is hívhatunk, hogy anyai ösztön. Ha az emlékezetem nem csal, akkor Dr. Degut sem gyötörte túl gyakran a kínzó áhítat, hogy neki egy magatehetetlen, nullahuszonnégyben gondozásra szoruló lényre van szüksége, aki majd ha felnő, akkor akaratos, kezelhetetlen és hálátlan lesz.

Szó se róla, amikor keresztlányom baba korában rám mosolygott, később a nyakamba csimpaszkodott, megölelt, vagy mostanság, ahogy csillogó szemmel magyaráz nekem... hát, az piszok jó érzés. Na de ezért az érzésért átvirrasztani ezer meg egy éjszakát? Éveken át lemondani a Dr. Deguval kettesben eltöltött szabadidőről, a baráti összejövetelekről, a pontos indulásokról, a nyugodtan elolvasott hírekről, a tornaórákról? Felejtsük el a rendezett és tiszta otthont és úgy általában mindent, amiről az eddigi életünk szólt?!?

Gyerek nélkül lehet élni, de nem érdemes - pufogtatják az elhasznált és megtört anyák üveges tekintettel, miközben rángatózik a szájuk, és fél szemmel aggódva figyelik, hogy éppen mit ver le/tör össze/vagy gyújt fel a kis fattyú. Mesebeszéd! Az ilyen hiteltelen előadások pont az ellenkezőjét erősítették meg, mint amit a közhelyes frázis mondani akart. Azt sugározták felém: neked se legyen jobb.

Mégis... bár soha nem voltam vallásos, de az utóbbi egy-két (három?) évben elkezdtem hinni. Sok jó és kevésbé jó, izgalmas és hétköznapi dolgot kipróbáltam már. Hiszem, hogy a kis vakarcs olyan új élményeket adhat, amit másként nem lehet átélni. Úgyhogy a kétkedés helyét kezdi átvenni a várakozás. Bennem van még a para, de sokszor ébredek úgy, hogy az évekkel ezelőtti halogatás helyett mostmár inkább siettetném a találkozást. Mérlegre került minden ismert előny és hátrány, beárazásra kerültek a kockázatok. Jöjjön aminek jönnie kell!

Kicsit olyan érzés, mint az első repülés: tele a gatyám, de biztos vagyok benne, hogy kurva jó lesz. De amíg a sárkányrepülő, az ejtőernyő, az utasszállító rövid időn belül landol, addig gyerekvállalással csak évtizedek múlva jön el a földet érés. És addig még szép számmal jöhetnek légörvények és kibaszott sok hányózsacskó fog elfogyni.

Tegnap egy párocskát nézve erősödött meg bennem a tudat, hogy bizony nem leszek egy fiatal kispapa. Édesapámnak az én koromban már egy tizenhárom éves, okos lánya és egy tíz éves, kelekótya fia volt. (én)

Elkéstem volna? Aligha. Az elmúlt húsz évben sokszor sok lányról gondoltam, hogy megtaláltam a nagy Ő-t, akikről utóbb kiderült, hogy legfeljebb csak kis Ő-k, bár többnyire inkább az történt, hogy a nagy Ő jött rá, hogy én számára legfeljebb csak egy nagy .... Ööööö.... izé vagyok. Pedig többükkel beszéltünk komolyan a gyerekvállalásról, sőt, volt olyan lány, akinek szinte már a vesszőparipája volt a családalapítás, de aztán több mint egy év együttélés után mégis inkább visszaköltözött a férjéhez.

A sok nagyszerű és néhány kisszerű lány után aztán rátaláltam Dr. Degura, és kiderült, hogy mire fel volt a sok keresgélés, a önsajnáló rinyálások, a rengeteg kellemes emlékkel tarkított, de elpocsékoltnak gondolt év. Ki kellett várni, hogy utamba kerüljön az az ember, akivel nem csak egyszerűen jól érzem magam, de akivel kapcsolatban kétségem sincs, hogy legalább úgy fog elfogadni és szeretni engem meg a gyerekünket is, ahogy megérdemeljük.

És ha már a neveknél tartunk: én néha konkrétan agyfaszt kapok attól, amikor a magzatot pocaklakónak titulálja valaki. Pocaklakó?!? Ez már annyira negédes, hogy belefájdul a fogam is.

Beadtam a családi adókedvezmény igénylést a humánra. Az irodában szöszmötölő három lédi kis híján egyenként körbenyalt, még az is, aki időnként olyan mogorva tud lenni, mint egy pokróc.

A tájékoztatót olvasva esett le, hogy az adókedvezmény nem lineáris (1 gyerek 62.500 fabatka, 2 gyerek 125.000 fabatka) amit három gyerek után megspékel egy kis plusz (3 gyerek 187.500 helyett 206.250 fabatka), hanem az összegek eltartottanként értendőek. Hoppácska! Családbarát rendelkezés? Persze. Ha a baráti család jól keres. Az én vidéken dolgozó szüleim ketten sem tudnák igénybe venni az adóalap csökkentő kedvezményt, ha valami oknál fogva a nyugdíj közelében szottyanna kedvük újra gyereket vállalni. Na mindegy, koncentráljunk a jövőre. Ideje mihamarabb elkészíteni a hosszú távú családi finanszírozási tervet

Az ultrahang felvétel készítésekor a kezelő szakavatott szemei már két hete pöcsöt vízionáltak a lábak közé és több mint ötven százalékos valószínűséggel megjövendölték a vakarcs nemét. Bár Dr. Degu már lehet, hogy azelőtt fixen eldöntötte, hogy az ő utódjának a neve Zsófi lesz, mielőtt engem megismert, most mégis úgy tűnik, hogy egyelőre várnia kell, mert az mégiscsak hülyén venné ki magát, hogyha egy fiút Zsófinak hívnánk. Ha viszont a Természet Anya mégsem rak cerkát szerszámos ládába, akkor a gyerek Zsófia lesz és kész. Ebbe körülbelül annyi beleszólásom volt, mint az esküvői meghívó szövegébe, vagy a menyasszonyi ruha kiválasztásába. Semmi. Még szerencse, hogy egyébként a Zsófi nekem is tetszik.

Na de ha mégsem lány, akkor mi legyen a neve? A keresztgyerekeim szülei még évekkel ezelőtt egy saját gyártmányú, random sorrendű utónévkönyvvel ajándékoztak meg, mert a csemetéik névválasztása alapján sokáig azzal vádoltam őket, hogy sosem jutottak túl az első néhán lapon. Persze tudom, hogy a tenyésztők között íratlan szabály, hogy az egy alomból való utódok azonos betűvel kezdődő nevet kapnak, de remélhetőleg Dönci már nem alapít újabb fészakaljat, így felesleges volt minden kölöknél ragaszkodni az "A" betűhöz. Ugyanígy talán az sem a véletlen műve, hogy a "B" betűs sógornőm mindhárom gyereke "B" betűs nevet kapott. Hiába, azt a sok-sok nevet nem lehet mindig egy szuszra átolvasni, így az ABC eleje nyilván többször jön szembe.

Nos, minket ez a veszély nem fenyeget, de a kérdés ettől még nincs megoldva. Nekem nagyon sok név megfelelne, leszámítva néhány újhullámos, idegen hangzásút (például Noel, Dorián, Medox, Ariel), a szappanopera neveket (Ronáldó, Dzsoi, Rüsztem) és pár avittasat, amik már csak a kabarétréfákban szerepelnek (Jenő, Elemér, Töhötöm), egész sok nevet el tudok képzelni a kissrácnak. Lehet az olyan tömegnév, mint a Szabolcs, Csaba, Balázs, vagy egy kicsit trendibb, de még mindig tucatnév Márton, Bence, Gergő. Sőt, az olyan kicsit magyarkodóbb nevek elől sem zárkózom el, mint a Zétény, Kenéz, Lehel.

Szóval még nem igazán szűkült a kör, sok mindent figyelembe kell venni, és persze sok mindent figyelmbe is fogunk venni, amit nem is kellene. Nem lesz ugyanaz a neve, mint édesapámé, és nem fogják ugyanúgy hívni, mint engem. Nem kereszteljük el olyan nevű ember után a kölköt, akit ki nem állhatunk. Nem lesz túl egyszerű és rövid a neve, mert a kurta tucat-vezetéknév mellett az nem mutatna jól. Persze a feleségem már rágja a fülem, hogy bár mást ígértünk az anyakönyvvezetőnek, mégis szeretné, ha a gyerkőc az ő vezetéknevét kapná. (Ő sem vette fel az enyémet és nem lett Fox Mulderné sem)

Szerencsére van még időnk, de akinek van jó ötlete, vagy ötletei, az megírhatja kommentbe. 

Vasárnap délután hivatalossá tettem a bizonytalan időre szóló visszavonulásomat az élsporttól...

Ez igazán viccesen hangzik, de annyi igazság azért van benne, hogy a mozgásra fordított időt (heti hét alkalom, nettó 7-11 óra) újra kell terveznem, és inkább a család egészségére kell koncentrálni, mint szánalmas egyéni célok hajszolására. Szerencsére mások példája mutatja, hogy nem összeegyeztethetetlen dolog a mocorgás a gyerekvállalással, de azért szükség lesz némi rugalmasságra és kompromisszumkészségre. És persze néhány eszközre. A kormányra szerelhető bringás gyerekülésről már világhálóra sóhajtottam egy bejegyzést, de ott van még a hordozó, a hátsó gyerekülés, az utánfutó, a tandem, vagy az egykerekű, tekerhető utánfutó. És akkor még csak a kerékpározásról beszéltünk. 

A futáshoz elkél egy jófajta babakocsi, ami könnyű, kicsire összecsukható, így jól elfér majd a várható milliónyi többi cucc mellé a kis autónk csomagtartójában, a mózeskosár rögzíthető az autó ülésein, tömegközlekedni is lehet vele, és gyerek fejlődésének megfelelően lehet variálni az egyes elemeit. Csak úgy futtában körülnéztem a neten, és megnyugodtam, hogy gondoltak a futókra a gyártók, negyedmillió forintért már meg is lehet venni egy mózeskosárral is használható kocsit. Bár a "kicsire összecsukható, kis helyen is elfér" elvárást a maga 16 colos kerekeivel nem biztos, hogy teljesíti, de csak az hápogjon, akinek a szar is keserű. Egy XC60-as Volvoba valószínűleg befér az eszköz.

Azt hiszem ebben a témában lesz még bejegyzés, ha aktuálisabb lesz a kérdés.

Tegnap este bevittem a kecskét a Bajnokba. Amíg felvették a bringát, kíváncsiságból elbeszélgettem a srácokkal, hogy van-e valami ötletük az utód kormányközeli (nem, nem úgy, mint Lézer Jani csemetéi, vagy Sajátlábamon Ráhel) elhelyezésére. Persze a fiúknak fogalmuk sem volt gyerekszállításról, de szerencsére pont az üzletben téblábolt Kopi felesége is és amikor meghallotta, hogy mi iránt érdeklődöm rögtön mutatta a bringáját, amin pontosan olyan gyerekülés díszelgett, mint amilyet én elképzeltem :-)

Nagyon várom már, hogy a kis vakarcsot elvihessem várost nézni.

Namármost azt sokan tudni vélik, hogy a terhesség és szoptatás alatt az anya szervezetének a korábban megszokotthoz képest többek között lényegesen több kálciumra van szüksége. Ha a megnövekedett igényt nem követi a emelt szintű ásványi anyag bevitel, akkor annak az anya szervezete látja kárát, mert a két lábon járó inkubátorba az van beprogramozva, hogy először a bent lévő csemetét lássa el minden földi jóval, aztán foglalkozzon a TMK feladatokkal. Ha a magasabb kálciumigényt nincs lefedezve, akkor először a mutter mondhat le a fogairól, és egyúttal számolhat a csontritkulással is.

Szerencsére vannak olyan iskolák is, amelyek szerint ez nettó hülyeség, fantazmagória, urbánus legenda. A megnövekedett táplálékbevitellel arányosan nő a szükséges építőanyagok mennyisége is, tehát ha korábban elég volt a kálcium, akkor a gyerek fejlődése és/vagy a szoptatás miatt sem fog szétporladni és kihullani az anyuka foga. Azért ez megnyugtató.

De akkor miért van az, hogy a keresztgyerekeim anyukájának a szoptatás alatt komoly fogproblémái jelentkeztek, és miért van az, hogy Dr. Degunak is pont tegnap tört le a protkóból egy darab? (tudom, lehetne mondani azt is, hogy biztos családon belüli erőszak, de hát mégsem vagyok egy Damu Buci, vagy Stohl Roland) Azt azért ne mesélje be nekem senki, hogy a nyálban lévő hormonszint megemelkedése miatt gyengült elgyengült fogíny miatt tört le a foga.

A terhesség első napjaiban/heteiben Dr. Degu még bizonytalan volt, hiába a teszt, az ultrahang, sokáig semmi változást nem észlelt. A kis sejtcsomó gyakorlatilag nem foglalt helyet, így a pocak nem nőtt, nem lett kívánós, nem émelygett, egyszóval úgy volt terhes, mintha nem is lett volna az. Egyedül talán az aluszékonyság az egyetlen jel, ami arra utalt, hogy bekapta a legyet, de hát ez elég halovány jel volt, mert a feleségem egyébként is híres arról, hogy mormotákat megszégyenítő időt tud alvással tölteni.

A napokban viszont végre megérkezett az émelygés és a hányinger. Így aztán a feleségem ha kell a WC-be, ha kell a mosdóba, ha kell a mosogatóba dobja ki a taccsot. A bajság csak az, hogy egy kicsit későn jött a sokadik számú bizonyíték, szerintem Dr. Degu már nem is vágyott rá annyira, mint korábban, elvégre már nő a pocakja és vannak ultrahang felvételeink is. Most már tudjuk mi a helyzet, több megerősítés már nem kell, köszi.