Soha nem éreztem tartósan ellenállhatatlan vágyat az utódnemzésre. (nem, a két vágy nem egy és ugyanaz) Kiölte belőlem a fajfenntartási ösztönt a civilizáció, a kényelmes, biztonságos és boldog mindennapjaim.

Nem hallottam belső hangokat, amelyek azt üvöltötték volna, hogy saját gyerek kell. Külső hangok persze voltak szép számmal, de ők csináljanak maguknak kölköt és ne verjék más f*rkával a csalánt. Majd azt én tudom, hogy mikor adom fel a tyúkszaros kis életem.

Állítólag a lányoknál gyakrabban előfordul, hogy hormonok a gondolkodás felett is átveszik a hatalmat és felturbózzák azt az érzést, amit leegyszerűsítve úgy is hívhatunk, hogy anyai ösztön. Ha az emlékezetem nem csal, akkor Dr. Degut sem gyötörte túl gyakran a kínzó áhítat, hogy neki egy magatehetetlen, nullahuszonnégyben gondozásra szoruló lényre van szüksége, aki majd ha felnő, akkor akaratos, kezelhetetlen és hálátlan lesz.

Szó se róla, amikor keresztlányom baba korában rám mosolygott, később a nyakamba csimpaszkodott, megölelt, vagy mostanság, ahogy csillogó szemmel magyaráz nekem... hát, az piszok jó érzés. Na de ezért az érzésért átvirrasztani ezer meg egy éjszakát? Éveken át lemondani a Dr. Deguval kettesben eltöltött szabadidőről, a baráti összejövetelekről, a pontos indulásokról, a nyugodtan elolvasott hírekről, a tornaórákról? Felejtsük el a rendezett és tiszta otthont és úgy általában mindent, amiről az eddigi életünk szólt?!?

Gyerek nélkül lehet élni, de nem érdemes - pufogtatják az elhasznált és megtört anyák üveges tekintettel, miközben rángatózik a szájuk, és fél szemmel aggódva figyelik, hogy éppen mit ver le/tör össze/vagy gyújt fel a kis fattyú. Mesebeszéd! Az ilyen hiteltelen előadások pont az ellenkezőjét erősítették meg, mint amit a közhelyes frázis mondani akart. Azt sugározták felém: neked se legyen jobb.

Mégis... bár soha nem voltam vallásos, de az utóbbi egy-két (három?) évben elkezdtem hinni. Sok jó és kevésbé jó, izgalmas és hétköznapi dolgot kipróbáltam már. Hiszem, hogy a kis vakarcs olyan új élményeket adhat, amit másként nem lehet átélni. Úgyhogy a kétkedés helyét kezdi átvenni a várakozás. Bennem van még a para, de sokszor ébredek úgy, hogy az évekkel ezelőtti halogatás helyett mostmár inkább siettetném a találkozást. Mérlegre került minden ismert előny és hátrány, beárazásra kerültek a kockázatok. Jöjjön aminek jönnie kell!

Kicsit olyan érzés, mint az első repülés: tele a gatyám, de biztos vagyok benne, hogy kurva jó lesz. De amíg a sárkányrepülő, az ejtőernyő, az utasszállító rövid időn belül landol, addig gyerekvállalással csak évtizedek múlva jön el a földet érés. És addig még szép számmal jöhetnek légörvények és kibaszott sok hányózsacskó fog elfogyni.