Most, hogy Áder János elmondta (és Weisz Fanni elmutogatta) újévi köszöntőjét, eszembe jutott, hányszor énekeltem Nimródnak az "Isten, álld meg a magyart...".

Az első hetekben a gyerek az éjfélt ébren, jobbára üvöltéssel töltötte, így az egyik állandó dal, amit a rádióval együtt énekeltem a gyereknek, az a Himnusz volt. Megszokta, megszerette és már nem csak akkor igényelte, amikor éjszaka tizenkettőt ütött az óra. 

Azóta sokat formálódott a kiskrapek ízlése. Jobbára nekem köszönhetően, mert bár a muzsikában nem én vagyok a legpallérozottabb a családban, azért a bársonyos orgánumom, nagyszerű ritmusérzékem, tiszta énekhangom messze földön híres. Feleségem is konyít valamit a zenéhez, de a férfikórusba valamiért nem szokott beszállni.

Ha Jens Voigt csúcsdöntő tracklistjének mintájára én is készítenék egy összeállítást, akkor abban a következő nóták szerepelnének (a sorrend a bevetések gyakoriságát tükrözi):

1.  A part alatt
2.  Fekete mély vízen
3.  Himnusz
4.  Fürge róka lábak
5.  Induljon a banzáj
6.  Hej, Jancsika, Jancsika
7.  Óh, nyugodj szív (ezt Ripley hadnagy különösen utálja az én előadásomban)
8.  Micimackó
9.  Érik a szőlő
10.  Virágéknál ég a világ
11.  Este jó, este jó

Ha ezt összeadjuk, az bizony nemhogy egy óra, de tizenöt perc sincs. Viszont sok ismétléssel dolgozom. Kevés köztük a kifejezett gyerekdal, de azokkal nem az a legnagyobb baj, hogy bugyuták, hanem az, hogy nagyon kurták. Végigmantrázom a négy sort és húsz másodperc múlva kezdhetek egy másikba. Ezért aztán a hosszabb lélegzetvételű nótákat részesítem előnyben. Javaslatok jöhetnek kommentben. Már ha valaki olvassa a blogot rajtam kívül.