Nagyon sok kedves ismerőstől, rokontól kaptunk már kölcsön cuccokat. Használt gyerekruhák, játékok, szőnyeg, hinta, hordozó kendők, fejőgép(!), fürdőkád, habtapilap, babakocsi, kenguru, orrszívó, babamérleg és még sorolhatnám. A múlt héten használatunkba került egy Fisher Price márkájú rezgő szék. A műszer nem ismeretlen előttem, a keresztlányomnak is volt és egyszerűen imádta. Nem volt olyan jajveszékelés, aminek ne lehetett volna véget vetni azzal, hogy a kiscsajt bepattintják a fotelba és onnantól kezdve a hisztit mintha elvágták volna. Hasonlóban bíztam én is, amikor reményekkel telve szereltem össze a masinát. Milyen jó is lesz, amikor a kisfiamnak valami bánata van, akkor csak beültetjük a vibráló székbe és pricc-pracc-prucc, máris jobb kedvre derül és tartósan úgy is marad. Nem örökké, de mondjuk tíz-tizenöt percig. Merjünk nagyot álmodni, na.

Csodára azért nem számítottam, azért nem vártam meg, amíg Nimród idegbeteg lesz, az első nyűglődéskor elhelyeztem a rezgő trónon és vártam. A hatás nem is maradt el. Pár másodpercig csodálkozó arcot vágott a pöttöm, kapaszkodott a szék oldalba, aztán először csak nyafogni kezdett a faszi, majd két perc múlva már üvöltött. Hát, ez nem jött be. Legalábbis elsőre. De még bejáratódhat.