Említettem már, hogy az egyik első számú hobbink az ultrahang. De nem csak hobbi ez, hanem felelősség is, ami alól kibújni olyan erkölcsi vétek, mintha kismacskákat darálnál le élve egy rockkoncerten. Nos, én az első "nagy" ultrahangon nem jelentem meg személyesen, így sikerült kivívnom néhány kolléganőm megvetését.

A 18 hetes ultrahang egy fontos mérföldkő a terhességi vizsgálatok során. Ilyenkor már jól felmérhető a magzat fejlődése, megállapíthatóak egyes esetleges rendellenességek, illetve nagy biztonsággal megjósolható a gyerkőc neme. Dr. Degu kért, hogy kísérjem el, és hát mi tagadás én is kíváncsi voltam, hogy mi zajlik a feleségemen belül, ráadásul a kis vakarcs szívhangját csak élőben lehet meghallgatni, mivel a CD-re kiírt felvételek némák.

Harcos kolléganőim szerint az a minimum, hogy elmegyek az ultrahangra, hiszen ez az apák kötelessége. Nos, ez a kötelességtudat látszott is a vizsgálatokra várakozó hölgyek társaságában érkezett pasik arcán. A többségük unott képpel basztatta a telefonját, vagy a dögös nővérkéket vetkőztették a szemükkel, esetleg egyszerűen a plafont bámulták és kakaós csigát majszolva az esti BL-meccs eredményén tűnődtek.

Sokáig azonban nem tanulmányozhattam a fogságban tartott férfiak viselkedését és táplálkozási szokásaikat, mert rövid várakozás után szólítottak minket. Benyomultuk a félhomályos vizsgálóba, Dr. Degut egy priccsre parancsolták, én pedig a tágas szoba egyik oldalán sorakozó székek közül húztam egyet az ágy mellé, ahol a feleségem feküdt (Miért volt ott több szék? Lehet, hogy van, akit az egész rokonság elkísér?) Az orvos leült a DJ pult elé, feleségem hasára nyomott egy flakon öklözőzsírt, és megkezdődött a műsor. Csak tátottam a számat, ahogy a falra rögzített nagy plazmatévén megjelentek Ignác testrészei. Kicsi lábak és kezek, vézna test, nagy fej. A lágy testrészeken belül kirajzolódtak a csontjai, még az ujjpercei is kivehetőek voltak. Végigvettük a fontosabb belső szerveket és hát mi tagadás, volt egy kis gombóc a torkomban, amikor ráközelítettünk a veszettül pumpáló motorra... A szívhang persze most valamiért nem volt kihangosítva.

Miután átvettük a biológia könyv emberi testrészek fejezetét, a DJ még jobban felpörgette a forgatási bulit és elindult az igazi show. MC Ultrasound a keverőpulton átkapcsolt 3D üzemmódba. Hát.... lehet, hogy elfogult vagyok, de kevés olyan cuki dolgot láttam, mint a csúf kis vakarcs, aki megjelent a képernyőn. Mert azért valljuk be, ijesztő kis jószág egy tizennyolc hetes magzat. Aszott végtagok, hatalmas kobak, a szemek pedig kidüllednek csontos arcból, miközben a nagy fej egy törékeny nyakon egyensúlyozva billeg. Mindez aranyló sárgás színben megjelenítve... úgy nézett ki a kölök, mint egy nagy göcsörtös csicsóka. Ignác pedig mintha tudta volna, hogy még nem a legszebb arcát mutatja, ezért inkább befúrta fejét a méhlepénybe, mondván eljön az idő, amikor bugyik százai nedvesednek be, ha meglátják azt a jóképű legényt, aki én vagyok, de most hagyjatok, hagy fejlődjek tovább. És akkor snitt, kamera leáll, forgatás vége.

Az egész process nem volt drágább percenként ezer forintnál az épületbe való belépésünktől kezdve a távozásig, és ebbe az adatfelvételen, a néhány perces várakozáson és a számla kiállításán túl benne volt egy negyed órás werkfilm is.

Ha minden kuncsaftot, aki a váróban láttam, csak annyira vettek le, mint minket, akkor egy kisebb afrikai ország dzsídípíje tuti összejött aznap. Hiába, a filmipar is úgy pörög, mint az esküvői biznisz.