Nomen est omen
Az ultrahang felvétel készítésekor a kezelő szakavatott szemei már két hete pöcsöt vízionáltak a lábak közé és több mint ötven százalékos valószínűséggel megjövendölték a vakarcs nemét. Bár Dr. Degu már lehet, hogy azelőtt fixen eldöntötte, hogy az ő utódjának a neve Zsófi lesz, mielőtt engem megismert, most mégis úgy tűnik, hogy egyelőre várnia kell, mert az mégiscsak hülyén venné ki magát, hogyha egy fiút Zsófinak hívnánk. Ha viszont a Természet Anya mégsem rak cerkát szerszámos ládába, akkor a gyerek Zsófia lesz és kész. Ebbe körülbelül annyi beleszólásom volt, mint az esküvői meghívó szövegébe, vagy a menyasszonyi ruha kiválasztásába. Semmi. Még szerencse, hogy egyébként a Zsófi nekem is tetszik.
Na de ha mégsem lány, akkor mi legyen a neve? A keresztgyerekeim szülei még évekkel ezelőtt egy saját gyártmányú, random sorrendű utónévkönyvvel ajándékoztak meg, mert a csemetéik névválasztása alapján sokáig azzal vádoltam őket, hogy sosem jutottak túl az első néhán lapon. Persze tudom, hogy a tenyésztők között íratlan szabály, hogy az egy alomból való utódok azonos betűvel kezdődő nevet kapnak, de remélhetőleg Dönci már nem alapít újabb fészakaljat, így felesleges volt minden kölöknél ragaszkodni az "A" betűhöz. Ugyanígy talán az sem a véletlen műve, hogy a "B" betűs sógornőm mindhárom gyereke "B" betűs nevet kapott. Hiába, azt a sok-sok nevet nem lehet mindig egy szuszra átolvasni, így az ABC eleje nyilván többször jön szembe.
Nos, minket ez a veszély nem fenyeget, de a kérdés ettől még nincs megoldva. Nekem nagyon sok név megfelelne, leszámítva néhány újhullámos, idegen hangzásút (például Noel, Dorián, Medox, Ariel), a szappanopera neveket (Ronáldó, Dzsoi, Rüsztem) és pár avittasat, amik már csak a kabarétréfákban szerepelnek (Jenő, Elemér, Töhötöm), egész sok nevet el tudok képzelni a kissrácnak. Lehet az olyan tömegnév, mint a Szabolcs, Csaba, Balázs, vagy egy kicsit trendibb, de még mindig tucatnév Márton, Bence, Gergő. Sőt, az olyan kicsit magyarkodóbb nevek elől sem zárkózom el, mint a Zétény, Kenéz, Lehel.
Szóval még nem igazán szűkült a kör, sok mindent figyelembe kell venni, és persze sok mindent figyelmbe is fogunk venni, amit nem is kellene. Nem lesz ugyanaz a neve, mint édesapámé, és nem fogják ugyanúgy hívni, mint engem. Nem kereszteljük el olyan nevű ember után a kölköt, akit ki nem állhatunk. Nem lesz túl egyszerű és rövid a neve, mert a kurta tucat-vezetéknév mellett az nem mutatna jól. Persze a feleségem már rágja a fülem, hogy bár mást ígértünk az anyakönyvvezetőnek, mégis szeretné, ha a gyerkőc az ő vezetéknevét kapná. (Ő sem vette fel az enyémet és nem lett Fox Mulderné sem)
Szerencsére van még időnk, de akinek van jó ötlete, vagy ötletei, az megírhatja kommentbe.