Gyermekem kifejezetten tájékozatlan a babák fejlődésével kapcsolatos megfigyelések terén, vagy ha van is tudomása az általános szabályokról, magasról tesz rájuk. Hogy mire alapozom ezt?

Állítólag a legtöbb baba szeret hason feküdni. Hát, Nimród ugyan a korát megelőzve fordult a pocakjára, de lehet, hogy csak azért, mert a nagy feje elhúzta vergődés közben, de ha már hasra került, akkor úgy üvöltött, mint akit nyúznak, ami nem arra utal, hogy különösebben csípte volna azt a testhelyzetet.

A babák fogzása 4-6 hónapos korban megindul. Hasonszőrű barátaink csemetéi 5 és 7 hónapos kor között elszórva már előre anyagi csőddel fenyegetik a fogtündért, miközben a napokon belül háromnegyed éves Nimródnak hónapok óta úgy folyik a nyála, mint egy nyitva felejtett kerti csap, sokszor úgy visít, mintha ölnék, de foga az egy sincs. A szakirodalom és a büszke anyukák által terjesztett játszótéri legendák szerint a féléves babák már sokszor kúsznak, a mi gyerekünkbe azonban több sütnivaló szorult és nem fárasztotta magát önálló helyváltoztatással, inkább a maga ellentmondást nem tűrő stílusával jelezte, hogy a kicsiny sárgolyó melyik szegletében érezné leginkább komfortosan magát és hagyná abba egy rövid időre az ordítást. 

Aztán egyszercsak elkezdett haladni! Először olyan furcsa mozdulatokat tett, mintha egy chematoxos légy mozgáskoordinációját ötvözné a Sivatagi show "részeges" jelenetében dülöngélő elefántbébiével.

Négykézlábra állt, az égnek emelte a fenekét, a fejét leszegte, vagy egyenesen azzal támaszkodott az anyaföldnek, mozgott előre-hátra, aztán összerogyott. Egy-két nap múlva felfedezte, hogy a csúszós parkettán milyen remekül tudja magát tolni. Hátrafelé. Márpedig rückverzben nehéz megközelíteni a kívánt célpontokat. De itt most egy agyafúrt kiscsikóról van szó. Kinézte amit el akart érni, hason megfordult, hátramenetben tolatott egy sort és tádáááám!, ott is volt a kiszemelt helyen. Többnyire. Mivel hátrafelé nem lát, előfordult, hogy útközben letért a célról. Ezért aztán kb egy hét alatt kifejlesztette azt a tudást, hogy páros kézzel löki magát előre, miközben a lábát csak úgy vonszolja, mint a fókák. Sajnos ennek meg az volt a buktatója, mivel a lendületvétel után a mancsai hátrakerültek, ezért jobb híján többször is az arcával tompított a parkettán, ami az álmoskönyvek szerint nem jelent jót. Hiába demonstráltam neki négykézláb állva személyesen vagy százszor, hogy miként emelje az egyik kezét és az ellentétes lábát, nem vette a lapot. 

Már le is tettem az egészről, az én gyerekem örök életében csak kúszni fog, iskolában is könyéken megy majd, és ha azt akarom, hogy öreg koromra eltartson, akkor deszantosnak kell adnom, mert ott munkaköri kötelesség a kúszás. Mígnem múlt héten a szőnyegen egyálltó helyben elkezdte emelgetni az egyik kezét kutyában. Aztán a másikat. És egyszercsak megmozdult a lába is! A gyerek hirtelen elkezdett mászni. A mozgását mostmár jobbára a terepviszonyokhoz igazítja. A konyhakövön és a parkettán most is inkább fókázik a szőnyegen sokszor négykézláb halad. Néha egészen váratlan sebességgel. Gyorsan kiszaladok WC-re (az elmúlt hónapokban már hozzászoktam, hogy nyitott ajtónál végzem a dolgom... amin a munkahelyen néha csodálkoznak, de hát a beidegződéseken nem könnyű változtatni), és mire letolom a gatyámat, addigra a gyerek már ott bámul. Nem mondom, van  mit néznie, na de akkor is... ezt a kölköt mostmár nagyon szemmel kell tartani.