Év vége van, lassan itt az éjfél, de a mi szilveszteri bulink fél nyolckor befejeződött. Nimróddal együtt még megittunk egy kólát a barátainknál, aztán mindhárman hazajöttünk fürdetni, pihenni. 

A gyereknek zűrös éjszakája volt, az anyukának nem különben, de a Vad Fruttik koncert után én sem aludtam sokat. Így vágtunk neki az év utolsó napjának, ami megintcsak kicsit nyűgösen indult, de egy reggeli futást követő séta helyre billentette a kölök lelkivilágát. A nap, az év java része eltelt, Ripley hadnagy és Nimród már az igazak álmát alussza, én pedig azon gondolkodom, mi lesz jövőre. 

Annyi minden történt már eddig is, amiről szót sem ejtettem, pedig napról napra változik a kiskrapek. Néha azt hiszem, hogy minden idegtépő lassúsággal, csigatempóban zajlik, néha meg azon kapom magam, hogy a gyerek teljesen más, mint előző nap, és őrült módon fejlődik. Egyik éjszaka meghörcsögösödött a pofazacskója, egy másik nap a hátára fordult. Felfedezte a mancsait, kacagni, sikongatni kezdett. Néha sikerül rámarkolni valamelyik játékára, rázza a csörgőt veszettül, néha telibe trafálja saját búráját, néha meg azét, aki óvatlanul túl közel hajol. Oltásokat kap, versekre és dalokra vidul, karmol, nyáladzik, üvölt, horkol, pancsol, sorozatot fingik, ölel, feszeng, kocsmába, fotózkodni megy.

Na jó, visszük.

Néha az őrületbe kerget, aztán meg teljesen az apró ujjacskái köré csavar a puszta létével is.

Hát így. Egy szó, mint száz: régi életünknek végképp búcsút mondhatunk.

Boldog új életet Adri! Bodog új életet Nimród! Boldog új életet én!