Jó ideje nem írtam, ezer és egy oka van ennek, de most az ünnepi road-show vidéki állomásán van mód leírni a történéseket.

Karácsony előestéjét a János Kórházban töltöttük - illetve a remek útbaigazításoknak hála bolyongtunk még jól fél órát az épületek között, de ez csak afféle úri mulatság volt - ugyanis Nimród egy óvatlan pillanatban lecsöppent a konyhakőre és alaposan megütötte magát.
Tulajdonképpen az a furcsa, hogy csak most jött el ez a pillanat, mert a gyerek ugyan még nem jár, de lépcsőre, létrára, kéményseprő lajtorjára védőháló nélkül felkapaszkodik. Szóval kész életveszély a faszi.

Agyrázkódása szerencsére nem lett, egy púppal megúszta a zuhanást. Hanem azt észrevettük, hogy mászás közben "biceg", az egyik térdét húzza, mert csak az ellentétes kezére támaszkodik. Nyűglődött is eleget, de mivel mindig ezt csinálja, így nem kapcsoltuk be egyből a vörös riasztást, de azért Ripley hadnagy ragaszkodott hozzá, hogy nézessük meg szakemberrel. És milyen jól tette, hogy erősködött, ugyanis a röntgenen kiderült, hogy eltört a gyerek csuklója. Püff neki, a gyereket gipszbe öntötték, válltól csuklóig érő, derékszögben hajlított merevítést kapott, amit csak jövőre vesznek le. A kölyök nem adta olcsón a bőrét, de nem egy súlycsoportban harcolt az ügyeletes orvosokkal, a háromszoros túlerő végül legyőzte.

(Csoda, hogy még nem csináltuk meg a tenyér- és talplenyomatokat? Úgyhogy ne is kérje rajtunk számon senki, a 3D-s gipsz-szuvenír helyett majd küldünk fotót)

Hülyén hangzik, de engem nem tört le annyira ez a törés. Sokkal jobb, mint a bizonytalanság. Nincs aggódás, hogy miért vonszolja magát, van-e agyrázkódása, belső vérzése, leszakadt-e a lépe, veséje.

Amilyen hősiesen viselte a sérülést, olyan vagányul tűri a gipszet és az ezzel járó macerát. És még egy hozadéka is van eseménynek: eddig halogattam a bundazsák vételét, hogy majd úgyis találok jó áron használtat, de mivel a téli kezeslábasába nem fér bele a begipszelt keze, és a futást sem akarom feladni, ezért a Brendonba megvettem az egyetlen szóba jöhető terméket. Természetesen háromszor annyiért, amennyit eredetileg szántam volna rá. De megvan, és kib@#*tt jó, és anya is nyugodt, hogy nem fagy csonttá a gyerek, úgyhogy amíg kétezertizenhat évvel ezelőtt Jézuska megszületett (vagy nem), addig Nimród és én szenteste egy másfél órás kocogás során egészen újjászülettünk.