Két év és két nap.

Két esztendőnyi boldogság, rengeteg örömkönny és elkeseredett sírás, sok kínlódás, ezernyi apró felfedezés, elmaradt bejegyzések százával, számos veszekedés és kibékülés, konstans önismereti tréning. 

Két év, aminek számos percét, óráját, napját sőt hetét kihagytam volna. De ilyen biznisz nem létezik. Minden apró részsikerért, egyetlen mosolyért, lenyelt falatért, átaludt óráért sokszor nem órákat, de napokat, heteket kell küzdeni, várni. És hogy megéri-e?

Tíz perce ülök és megpróbálom szavakba önteni azt az "igen"-t, azt az érzést, amihez hasonlót a maratonisták, a feltalálók, a hegymászók és még ki tudja kik érezhetnek. De most nem megy.