Megtettük az első lépéseket a tereprendezés ügyében. Megterveztük a gyerekszoba hangulatát, színét, témáját, berendezését.

Na jó, a "megterveztük" az barokkos túlzás, valójában Dr. Degu kitalálta, én inkább csak véleményezési, mintsem döntési jogkörrel lettem felruházva e témában.

Ha jobban belegondolok, az egész legalább annyira a szülőknek készül, mint a gyereknek. Mert a gyereknek eleinte - szerintem - aztán édes mindegy, hogy Micimackó van-e a falon, heavy metál együttesek lemezborítói, nehézmunkagépek fotói, vagy Miss Januárról készült poszterek a Playboyból. Ha meleg van, tiszta a pelenka és van cici, akkor nagy baj nem lehet. Aztán ahogy kinyílik a csipája, azt fogja természetesnek venni, ami körülötte van. Olyan ez, mint a csecsemőkori vallásválasztás. A szülőnek megtetszik valamelyik szekta, és a köldökzsinór elvágása után nem sokkal jöhet a keresztelés, a bármicvó, vagy az ehhez hasonló műsorszámok valamelyike. A gyerek megkapja és ugyanúgy belenő egy bizonyos világképbe, ahogy belenő majd a nekünk tetsző tapétával borított szobába is.

A tapéta egyébként nagyjából annyiba kerül, amennyiért Munkácsyt is felkérhettük volna, hogy saját kezével pingálja tele a falat, de mivel a mester már nem él, ezért nekünk be kellett érni az Esprit egyik nagyon aranyos témájával.