Tini lányok szüleinek rémálma, hogy a kis csitri kurvának öltözve elmegy buliba, bebaszik, mint az albán szamár, betépnek, aztán amikor már be van nyomva, mint a rajzszög, szétteszi a lábát az első arra járó kandúrnak és kész a baj...

A felelőtlen éjszaka egy másik kiadásban, amikor már ténylegesen kész a baj: apika ringatja hőn szeretett gyermekét, miközben anyika nem sokkal éjfél után az egész napi robotot követően azzal a tudatban ájul a fekhelyére, hogy az ivadékot egész nap lelkiismeretesen táplálta, kipucolta a szarból, ringatta, szórakoztatta, férjura pedig tesz róla, hogy a gyermek jótékony álomba szenderüljön. A felelőtlen édesanyának annyira sincs ereje, hogy ébresztőre beállítsa a telefont ébresztőre, hogy figyelmeztesse a legközelebbi etetés időpontjára - majd a gyerek úgyis visít majd hajnalban ha éhes. És itt a baj! A Pató Pálnék nemtörődömsége.

A csaknem öt óra egybefüggő alvás (micsoda luxus!) alatt a korábban pangó tej felgyülemlett a mama mellében, és mivel Nimród is elég lustán táplálkozott, így cicik délutánra rendesen begyulladtak. Mire hazaértem a gyárból, addigra Ripley hadnagy már túl volt egy forró fürdőn, és nyakig beöltözve várt. Mivel ilyen "hidegvanfázom" előadások régebben is voltak, ezért még ekkor sem sejtettem rosszat, de amikor már világosan látszott, hogy ez most nem ripacskodás, akkor kezdtem aggódni. A lázmérő a 39-et közelítette, Ripley hadnagyot pedig szép lassan elkezdett vacogni. Ennek fele sem tréfa! Hívtuk a háziorvost, de nem volt bent, aki felvette a telefont, az az ügyeletre irányított. Az ügyeletet hívtam, ahol jelezték, hogy ilyen semmiségért nem jönnek ki, és ha súlyosbodik a probléma, akkor is inkább a nőgyógyászt hívjuk, mert ez az ő területe. A nőgyógyász még rendelt, de elintézte annyival, hogy nem kell aggódni, be kell szedni hány Augmentin duót, és le kell feküdni nyugodtan aludni. A TB alapba befizetett összeggel nyilván nem lehet sírig tartó külön figyelmet venni, de úgy látszik, hogy féltucatnyi, borítékba hajtogatott haza bölcse is csak a szokásjog szerinti minimum, a jóindulatot és együttérzést nem lehet megvásárolni.

Bringára pattantam, hajrá a legközelebbi patika. Zárás előtt két perccel löktem be a kereket az ajtón. Ez már megadta az alaphangot a bájcsevejünknek, ami csak tovább fokozódott, amikor közölték, hogy a nőgyógyász által javasolt gyógyszer vényköteles, azt nem adhatják ki. Mi tagadás, én is kicsit feszült voltam, időközben a nyitvatartásból hátra lévő százhúsz másodperc is lejárt, de végül megbékültünk (a családjáért aggódó szülőknek a zord méregkeverők is könnyebben megbocsátanak), kaptam a gyerekre nézve ártalmatlan, paracetamol tartalmú lázcsillapítót, illetve tanácsot, hogy látogassuk meg a kórházat is, mert a tünetek nem csak egy "sima" tejlázra utalhatnak, de a császármetszés miatt a sebláz sem kizárt, az pedig nem tréfadolog.

Hazaérve belediktáltam a medicinát Ripley hadnagyba, majd hívtam a kórházban a nőgyógyászati ügyeletet. Nem voltak feldobva az ötlettől, hogy visszavinnék oda egy kismamát, akit már egyszer sikerült kilökniük a rendszerből. Éjszaka kezdődnek a szülések, ráadásul most pont kevés az orvos, úgyhogy valószínűleg sokat kellene várni, elküldeni nem fognak, de menjünk el inkább az ügyeletre. Így hát a kör bezárult. Maradt a vegyiparba vetett bizalom és a fejés.