Bébikamion

Lehet rám mondani, hogy nem vagyok kellő tudományossággal felkészülve a gyerekgondozásból, hogy felelőtlen szerencselovag vagyok, amikor plusz 18 fokban képes lennék a kölköt mindössze három réteg textilbe bújtatva kitenni a dühöngő időjárásnak, és nem utasítom vissza élből azt az álláspontot sem, hogy talán túlontúl könnyedén veszem az epidemiológiai kockázatokat, amikor alig öthetes korában emberek közé vinném a lurkót. Azt viszont senki nem állíthatja, hogy nem gondolkodtam előre babakocsi ügyben. Már tavasszal azon agyaltam, hogy milyen jármű lenne az ideális. Barátainktól kaptunk egy eszközt, „sajnos” teljesen ingyen, ami a mostani árakat ismerve nem kis ajándék. A babakocsi (Giraffe Club – Mama Love) antik darab, de egész jó állapotban van, ugyanakkor több szempontból sem felel meg az elvárásaimnak.

giraffe_club.jpg

Túlságosan nehéz, kicsik a kerekei, összecsukva gyakorlatilag ugyanakkora, mint kinyitva, nem fékezhető a kormányról, egy kézzel pedig szinte lehetetlen irányítani. Minden egybevetve: nem csak futáshoz alkalmatlan, de egyébként is sebezhető konstrukció. Az elmúlt hetekben szerencsére bebizonyosodott, hogy indoor használatra azért így is megfelel. A gyereket behelyezve, lendületes tologatással el lehet érni kisebb-nagyobb sikereket a lenyugtatás terén.

Másik barátainktól – akiktől a hordozó kendőket is kölcsönkaptuk – érdeklődtem, hogy mennyire voltak elégedettek a babakocsijukkal (Bugaboo Frog), mert a netes fórumokat böngészve arra jutottam, hogy nekünk valami hasonló kell. Ők nem csak csupa jót mondtak róla, de még kölcsön is adták a gépet, úgyhogy ekkor már kettőre bővült a babajármű-állomány. A Bugaboo is elég régi széria, állítólag öt gyereket szolgált már ki, mégis jóval használhatóbbnak bizonyult, mint a Mama Love. bugaboo_frog.jpgZsebre vágni ezt sem lehet, de lapra összecsukható, nagy, pumpálható kerekei kiszedhetőek, egy kézzel is kormányozható és elég könnyű. Feleségem mégsem volt teljesen megelégedve. A védőnőnél állítólag tiszta ciki volt megjelenni vele, állítólag a legszegényebb család gyereke is sokkal trendibb babakocsiban érkezett. Mi tagadás, valóban kicsit kopottas a jármű, de én mindig is előbbre valónak gondoltam a praktikumot, mint a szépséget. Viszont mégiscsak elsőszülött gyerekről van szó, akinek igazán mindenből kijár a legjobb... és hát mi tagadás, nem csak a Nimródnak érdemli meg a tutit, de én is szerettem volna egy olyan bébikamiont, ami kocogáshoz is alkalmas.

A futóbabakocsiról már rég lemondtam, mert az áruk egy használt autó árával vetekszik, másrészt nem túl dekoratív, bumfordi monstrumok, ebből következően a kis Opelünkbe csak cipőkanállal lehetnek bepréselni a kisebb példányok valamelyikének atomjaira szedett darabjait.

Némi netes keresgélést, néhány üzlet meglátogatása és több tucat babakocsi élőben történő alapos tesztelése után az ABC Design Cobrája mellett döntöttünk.

 abc_cobra.jpg

Három kereke van, amik nem pumpálhatóak ugyan, így viszont defektet sem fog kapni (hogy a viharba lehet defektet kapni egy olyan járművel, aminek vastag külsővel ellátott három kerekére egyenként maximum cirka 7-8 kiló terhelődik???). Cserébe a kocsi rugózása jó, a habosított műanyag kerekek sem teljesen merevek. A gép egy kézzel is jól irányítható, csomagtartója nagy, tolókarja állítható magasságú. A sportkocsi kupoláján kémlelőnyílás, hozzá árnyékoló és szúnyogháló tartozik, esővédő viszont nincs hozzá, és sajnos kormányról nem fékezhető. A váz lapra csukható, de a mózes és sportülés akkora marad, amekkora. Ügyesen elrendezve is betöltik a csomagtartó nagy részét. Az általunk választott uniszex színváltozatból (mit lehet tudni, a következő gyerkőc ötven százalék eséllyel hölgy lesz…) Kelet-Európa Brendonjaiban már összesen csak három volt (egy Budaörsön, egy Prágában), úgyhogy a kifutó sorozat egyik utolsó, bemutató darabját vásároltuk meg. Az eladó lány ennek ellenére nem volt hajlandó engedményt adni a cseppet sem olcsó árból, de ha azt vesszük, hogy mennyit csengetett ki a feleségem csak a nőgyógyásznak, akkor egy olyan eszközért, mely remélhetőleg a család összes gyerekét kiszolgálja majd, igazán nem sok. Persze használtan, vagy a neten lehet, hogy olcsóbban hozzájuthattunk volna, de a feleségem idegenkedik az ilyen értékesítési csatornáktól.

Háromtagúra bővült hát a flotta...

flotta3.jpg

...de a Bugaboot hamarosan visszadjuk, a másikat pedig egyszer majd elvisszük vidékre valamelyik nagyszülőkhöz, hogy annyival kevesebb cuccot kelljen majd vinni a látogatáskor. Az lesz az ünnepi, az új pedig a hétköznapi járgány.