Azt hiszem, hogy a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka - ha átmenetileg is - néhány lépéssel távolabbra kerültünk a többgyermekes CSOKos családmodelltől.

A szombati babaúsztatást követő nyűglődés után újult erővel vágtunk neki a vasárnapnak. Addig nagyjából minden rendben is volt, hogy Ripley hadnagy elment délelőtt koncertre, én átvettem a tejhatalmat (TEJhatalom, éééééééééérted…) a gyermek felett, úgyhogy kocsiba vágtuk magunkat és elmentünk a Hármashatár-hegyre a fradisokkal egy jó kis futóedzésre. A gyerek jó szokásához hívem elaludt a hideg levegőn és csak akkor ébredt fel, amikor délben hazaértünk… és akkor onnan kezdődött a kálvária.

A nap hátralévő részében a hosszúan elnyújtott, keserves vergődések, intenzív hisztik és fájdalmasan rövid higgadtabb szakaszok váltakoztak. A kis spermahajder enni csak rendszertelenül és keveset, aludni pedig egyáltalán nem volt hajlandó… feleségem megközelítése szerint nem volt képes.

Annyira álmos, hogy már elaludni sem tud.

Bár délutánra babanézőbe érkező vendégeket vártunk, végül kénytelenek voltunk a gyereket becsomagolni és kitenni a friss levegőre, mert a négy fal között semmilyen módszerrel nem tudtunk véget vetni az üvöltésnek. A hidegben aludt egy órát a gyerek és ezzel a nap hátralévő részére befejezettnek is tekintette a pihenést. Először nálam szakadt el a cérna, hogy fürdetés után sem tudtam elaltatni, hiába ringattam, ha véletlenül le is higgadt, akkor sem tudtam letenni, mert azonnal óbégatni kezdett.

Ripley hadnagy sem járt több sikerrel, pedig sokkal kitartóbban próbálkozott, mint én, de a gyerek őt is kikészítette fizikailag és idegileg egyaránt. Volt egy kis kiborulás, úgyhogy hajnalban megint rám került a sor. A finom ringatás és halk altatódalok hatástalanok maradtak, végső elkeseredésemben mentőötletként a kicsit elfeledett hintához nyúltam. És láss csodát, a gyerek elhallgatott. Mivel a hintához tartozó infrastruktúrát már rég felszámoltuk, ezért állva lengettem a gyereket, amíg állva el nem bóbiskoltam és elveszítettem az egyensúlyomat. Ha már így történt, akkor le is heveredetem a szőnyegre. Valamennyi idővel később arra riadtam, hogy leállt a hinta, a gyerek nyöszörög, nekem pedig megfájdult a derekam a hideg padlón. Lecincáltam hát az egyik vendégmatracot a galériáról és paplanomba gubózva, félálomban lökdöstem tovább a hintát. Nem tudom, hogy mikor és hogyan kerültem az ágyba, de negyed hatkor jelzett a telefon, hogy hamarosan ideje lenne elindulni az úszóedzésre. A legnagyobb csendben készülődtem, de negyed óra múlva arra lettem figyelmes, hogy a kiskrapek dobálja magát és reklamál. Valami nyilván történt az én elalvásom után is, mert a gyerek már a nem a hintában, hanem a kiságyban vergődött. Szemei nyitva, keze-lába úgy járt, mint valami őrült metronóm. Hiába próbáltam megnyugtatni, egyre éberebb lett. Még egy perc és anyát is fellármázza. Kénytelen voltam felvenni, hogy aztán fél hattól fél nyolcig én legyek a kölök külön bejáratú bohóca. Így persze az úszás most is elmaradt, de legalább egy jobb kedvű babát adtam át a felmentő seregnek, én pedig elhúztam a munkahelyre pihenni egy kicsit.