Már jó régen nem írtam, pedig lett volna miről, de egyszerűen nem volt rá alkalmam. Lehet, hogy majd egyszer pótolom az események hiányzó dokumentációját, de a mai napi történések mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Szülészeti előadáson voltunk a MÁV Kórházban.

Elég nagy az intézmény, tiszta labirintus és mi nem tudtuk pontosan hová kell menni. Szerencsére nem volt más dolgunk, mint a pocakos, furcsa, lassú léptekkel dülöngélő lányokat követnünk, aki úgy bukkantak elő különböző folyosókról, liftekből, átjárókból a második emeleti előadó felé közeledve, mint Michael Jackson klipjében a zombik.

Végül az összes dülöngélő élőhalott és gondozóik bepréselődtek a kórház előadójába. (Volt egy olyan végtelenül udvarias fickó is, aki szemrebbenés nélkül ült le arra a helyre Ripley hadnagy mellé, amit azért adtam át, hogy a még mindig befelé szivárgó nagyhasú kismamák valamelyike is helyet tudjon foglalni)

Az eligazítást tartó szülészorvos egy kezdő standupos humorával ismertette a folyamatot. Elsorolta mire kell figyelnünk: ha autóval jövünk, a parkolójegyet akár egy napra előre is vegyük meg, mert van külön kiképzett közterületes, aki azt figyeli, hogy ki szül a tervezettnél hosszabban, és máris repül a pöttyös labda akarom mondani a mikulászsacskó a büntetéssel.

Továbbá: aki szül az ne óbégasson, úgyis rá lesznek kötve a fájdalommérőre, így kiszűrik azokat a kismamákat, akik csak mondják, hogy fáj nekik, miközben valójában nem is... Én mindig is kétkedve fogadtam a fájdalmat mérő műszer létezését, hiszen ez nagyjából olyan lehet, mint a szépségmérő. A doki elmondása alapján viszont új értelmet nyert az készülék lényege, melynek kicsit megtévesztő a neve, mert valójában nem is fájdalommérő, hanem hazugságvizsgáló.

A résztvevők listáját, a starter kit tartalmát és a dress codeot is alaposan kiveséztük. A doktorbá' fontosnak tartotta kiemelni, hogy szinte bárkit meghívhatunk az eseményre, de szülőszobában az egészségügyi dolgozókon kívül csak két stábtag tartózkodhat egyszerre, akik közül jó, ha az egyik a kismama. A másik arc lehet bárki, de az esetleges váltogatást úgy kell megoldani, hogy hatvan percnél ne legyen gyakrabban a ki- és bezsilipelés a szülőszobába.

Magát a helyiséget is megtekinthettük, egészen korrekt, a hazai egészségügyet ismerve attól tartottam, hogy egy nagy terem lesz fehér csempével plafonig kirakva, a priccsek pedig zöld nejlonfüggönnyel elválasztva egymástól. Kellemes csalódás volt, hogy szép, vidám színekkel kifestett szobák fogadtak, ahol rend és tisztaság fogadott. Nem csak a kismamának van meg a helye, de a mitfahrernek is volt egy szék, ahová lehuppanhat, ha már ő is kimerült. Két szobában még fürdőkád is található, ha a mutternak úgy tartja kedve, hogy vízben vajúdjon. A tárlatvezetést tartó szülésznő megjegyezte, hogy labdán is lehet vajúdni - na nem azért, hogy boldog legyen a prime minister, mert nem bőrbogyóról van szó, hanem nagy gumigömbről - de akkor hozzanak lasztit, meg pumpát is, mert az nincs. Minden szobában van wurlitzer is van, de ha valaki venné a fáradtságot, hogy összeállítson egy szülési track listet, az ne hagyja otthon az zenelejátszóját, mert a hifik csak dekorációs célokat szolgálnak, valójában nem működnek. Ennek ellenére nekünk összességében pozitív csalódás volt a helyszíni szemle. Igaz, hogy szülést nem láttunk élőben, mert valahogy a nőknek rendszerint éjszaka szottyan kedvük világra hozni az utódaikat, a bemutató pedig délután volt.

Apropó, élő közvetítés. A doktorbácsi előre jelezte, hogy előfordulhat, hogy az orvosképzés érdekében egy-egy medika bejönne majd megtekinteni, hogy Ripley hadnagy miként hozza világra a kis szörnyikét. Tisztára, mint a XIV. Lajos udvarában, amikor a grófok és bárók közül a kiválasztott szerencsések végignézhették, amint a felséges királyné minden különösebb segítség nélkül, kínok között fetrengve megszüli a trónörököst.

A fentieken túl az előadás során feltett kérdéseken és a válaszokon keresztül számos érdekes és érdektelen információra tettünk szert, mint például a nőnek adott fájdalomcsillapítóból nem vihetünk haza akkor sem, ha a mama nem kér belőle, sőt a faternak akkor sem adnak, ha a nagy izgalmak közepette túlságosan befeszülne. A szülőszobában van térerő, wifi viszont nincs, így ha valaki élőben akarja posztolni a kis vakarcs születését, akkor az online közvetítéshez szüksége lesz mobil internetre. Az eseményeket szabad dokumentálni, de ha a szülészorvosnak dolga van az asszony lábai között, akkor nem fog arrébb állni, hogy a fotós tökéletes képet komponálhasson, és nem, a császármetszéskor nem fordítják az üvegfal felé az ágyat, hogy premier plánból lehessen felvételeket készíteni, és azt sem tudják garantálni, hogy az elválasztó tükröződés- és becsillanásmentes legyen. Továbbá az apuka ingben menjen, mert ha netán császármetszésre kerül sor, és anyuka még kómázik, akkor a fater mellére helyezik a csecsemőt. De édi!

Tanulságos és egyben szórakoztató délután volt, szerintem megyek legközelebb is. Biztos mindig van pár olyan szüfrazsett, mint nálunk volt, aki már az előadás során(!) leszögezte, hogy ő bizony nem kér a fájdalomcsillapítóból, és hogy a doktorbácsi ne merészeljen szikét hozni még az emeletre sem, mert ő természetes úton fogja megszülni a gyerekét, ha a fene fenét eszik is. A hölgy vehemenciáját elnézve úgy gyanítottam, hogy amikor elkezdőnek a vajúdás örömmámoros órái legszívesebben elvonulna egy dzsungelbe, ahol eukaliptuszlevelekből építene fészket, és csak a madarak énekelnének azokban a magasztos pillanatokban, miközben ő földöntúli boldogsággal zsoltárokat mantrázva életet ad a csemetéjének. A köldökzsinórt az apa rágná el, a méhlepényt pedig megsütnék és megennék hagymával.