A hollókői hétvégéről tartottunk hazafelé a rozzant tragacsunkkal (lehet, hogy nem Esprit tapétára kellene költenünk, hanem megbízható személygépjárművet kellene vásárolnunk, vagy legalábbis elvinni szervizbe?), miközben Ripley hadnagy rágta a fülemet, hogy vegyünk dinnyét. Persze, terhes, úgyhogy kívánós - legyintenének rá sokan. Csakhogy ennyi erővel én konstans terhes vagyok, mert télen-nyáron kívánom a dinnyét. Meg különben is, kit érdekel, hogy kívánós? Amíg nem december közepén jön rá a dili, hogy ő bizony epret enne, vagy dinnyét, addig semmi probléma.

Megálltunk egy útszéli zöldséges mellett, amíg én kiválasztottam egy kapitális dinnyét az árnyékból, addig Ripley hadnagy a többi raklapra halmozott csíkos görög mellett süttette magát a napon. Az eladóval bevonultunk a bódéba lemérni az árut. Amikor kijöttünk, a srác szeme megakadt a feleségem ruha alatt domborodó hasán. Gyanakodva próbálta meg felmérni a helyzetet. Látszott rajta, hogy megfordult a fejében, hogy egy kisebb méretű görögdinnye lapul a textil alatt. Szerencsére nem vagyunk Bonnie és Clyde, nekem különösen jámbor arcom van, így az eladó elhessegette a rossz megérzést és jó utat kívánt nekünk.