A kis makettemberke a lassacskán gyarapdó anyatejnek és a belé töltött tápszernek köszönhetően elég tempósan gyarapodik. Textil nélkül, pucéran már megüti a négy és fél kilót, teljes menetfelszerelésben pedig bőven megfelel egy kis egykezes súlyzónak. Csak nincs rajta olyan könnyű fogás.

De nem csak a súlya nő a gyereknek, hanem a körme is. El tudnám nézegetni órákig, hogy a kölök minden porcikája milyen aprólékosan, pontosan, precízen kidolgozott még ebben a kis méretarányban is. A csöppnyi kezének apró ujjacskáin cuki kis pirinyó körmök... amivel úgy tudja tépni-karmolni, mint a kurvaisten. Az útjába kerülő testrészeket - legyen az a sajátja, vagy valamelyik szülőé - úgy tépi, mint egy keselyű. Nem elég, hogy amikor meggondolatlanul csupasz felsőtesttel ölelem magamhoz, akkor szaggatja azt a csodálatos mellszőrömet, amit David Hasselhoff is megirigyelne, de a mellbimbómba is belemar. Nem kíméli az anyját sem, márpedig Ripley hadnagy a szoptatást nem tudja védőfelszerelésben végrehajtani. Mindezek tetejében magában is kárt tesz. Volt olyan nap amikor csupa karmolás volt a gyerek arca.

Vasárnap aztán vettem a kisollót, összeszedtem minden nanotechnikai tudásomat és kb fél óra alatt leszedtem a gyereket a tíz körméről, mialatt ő az igazak álmát aludta. Teljes frászban voltam, hogy mikor nyisszantom le egy hirtelen mozdulatkor a gyerek mancsát. Végül egészen jól kiadta magát a program, a gyereknek - még - több ujja maradt, mint egy pancser asztalosnak.